ÉLETMENTÉS ÖRÖKRE!

Szeretnél mindig élni, soha meg nem halni, ime ez lehetséges!

                Hollandia és Skandinávia

 
 
          Hollandiában a pápai zsarnokság már nagyon korán élénk tiltakozást váltott ki. Hétszáz évvel Luther kora előtt két püspök bátran megbélyegezte a római pápát. E két püspök követként járt Rómában, és alkalmuk volt megismerni a "Szentszék" valódi arcát. Isten az "egyházat, királynőjét és hitvesét örökbecsű támaszul adta családjának olyan hozománnyal, amely elmúlhatatlan és romolhatatlan. Örök koronát és királyi pálcát adott neki..., és te mindezektől az ajándékoktól tolvajként megfosztottad. Te ültél be Isten templomába. A nyáj pásztora helyett farkasává lettél... El akarod hitetni velünk, hogy a legfőbb püspök vagy, pedig zsarnokként viselkedsz... Bár a szolgák szolgájának kellene lenned, hisz annak nevezed magad, mégis arra törekszel, hogy uraknak ura légy... Isten törvényét megvetés tárgyává teszed... A Szentlélek a gyülekezetek építője széles e világon... Isten városa, amelynek polgárai vagyunk, a menny minden részébe elér, és hatalmasabb, mint a szent próféták által Babilonnak nevezett város, amely isteninek tünteti fel és az egekig magasztalja magát. Azzal is kérkedik, hogy bölcsessége halhatatlan. És minden ok nélkül azzal hivalkodik, hogy sohasem tévedett, és nem is tévedhet. " 

  Századról századra mások is felemelték tiltakozó szavukat. Azok a korábbi, különféle neveken ismert tanítók, akik bejárták a különböző országokat, akiknek jelleme a valdens misszionáriusok jellemét tükrözte, mindenhol hirdették az evangéliumot. Hollandiába is eljutottak. Tanításaik rohamosan terjedtek. A valdens Bibliát vers formában lefordították holland nyelvre. A Biblia "nagy előnye - jelentették ki -, hogy nem élcelődik, nincs benne mítosz, 
   
  komolytalanság, megtévesztés, hanem az igazság szavát tartalmazza. Az igaz, hogy itt-ott kemény, de a jó és szent dolgok velejét és zamatát könnyen fel lehet benne fedezni. " Ezt írták az ősi vallás hívei a XII. században. 
  Ekkor kezdte el Róma az üldözést. De a máglyák és kínzások ellenére a hivők száma egyre növekedett, akik rendíthetetlenül hirdették, hogy a Biblia a vallás egyetlen csalhatatlan tekintélye. "Az embert nem szabad arra kényszeríteni, hogy higgyen, hanem prédikálással kell megnyerni. " 
  Hollandiában Luther tanításai kedvező talajra találtak, és buzgó, odaadó emberek prédikálni kezdték az evangéliumot. Menno Simons is az egyik holland tartományból származott. Római katolikus nevelésben részesült, és pappá szentelték, de egyáltalán nem ismerte a Bibliát. Nem is akarta olvasni, mert félt, hogy eretnekké teszi. Amikor önkéntelenül kételkedni kezdett az átlényegülés tanában, e kételyben Sátán kísértését látta. Imával és gyónással igyekezett megszabadulni tőle, de hiába. Kicsapongással próbálta elhallgattatni lelkiismeretének vádoló szavát, de nem sikerült. Egy idő után kutatni kezdte az Újtestamentumot. Az Újtestamentum és Luther írásainak olvasása nyomán elfogadta a reformált vallást. Nem sokkal ezután egy szomszédos faluban tanúja volt egy ember lefejezésének, akinek azért kellett meghalnia, mert újra megkeresztelkedett. Mennot ez az eset arra késztette, hogy keresse meg a Bibliában a gyermekkeresztségről szóló tanítást, de nyomát sem találta. Azt azonban látta, hogy a Szentírás szerint a keresztség feltételei: a bűnbánat és a hit. 
  Menno kilépett a katolikus egyházból, és életét a felismert igazságok tanítására szentelte. Időközben mind Németországban, mind Hollandiában fanatikus emberek léptek fel. Képtelen és lázító tanokat hirdettek, amelyek sértették a rendet és az illendőséget. Erőszakoskodtak és lázítottak. Menno látta, hogy ezek a mozgalmak milyen szörnyűségekhez fognak vezetni. Erélyesen elítélte a fanatikusok téves tanításait és eszelős elgondolásait. Sokan voltak azonban olyanok, akiket a fanatikusok megtévesztettek ugyan, mégsem fogadták el a veszedelmes tanokat. A kereszténység ősi formájának 
   
  még sok hitvallója volt; ez a valdens tanítások gyümölcse. Menno nagy buzgalommal és jó eredménnyel dolgozott köztük. 
  Huszonöt éven át utazgatott feleségével és gyermekeivel. Súlyos nehézségeket viselt el, és sokat nélkülözött. Sokszor még az élete is veszélyben volt. Bejárta Hollandiát és Észak-Németországot. Főként az egyszerűbb néposztályok között dolgozott, de befolyása sokfelé kiterjedt. Tehetséges szónok volt, jóllehet nem sok iskolát járt. Rendíthetetlenül becsületes, alázatos, szelíd, őszintén és mélységesen vallásos volt, saját életével példázva azokat az elveket, amelyeket tanított. Bizalmat ébresztett az emberekben. Követői szétszórtan és elnyomásban éltek. Sokat szenvedtek, mert összetévesztették őket a fanatikus anabaptistákkal. De azért Menno munkája nyomán sokan megtértek. 
  Sehol sem tárták szélesebbre a kaput a reformált tanok előtt, és kevés országban álltak ki követői szörnyűbb büntetést, mint Hollandiában. Németországból V. Károly kitiltotta a reformációt, és örömmel küldte volna a reformált vallás minden követőjét a máglyára. De a fejedelmek bátran szembeszálltak önkényeskedésével. Hollandiában Károlynak nagyobb hatalma volt, és egyik üldöző rendeletet a másik után adta ki. A Biblia olvasása, hallgatása és prédikálása, sőt a róla való beszélgetés is máglyahalált vont maga után. Azért is halálbüntetés járt, ha valaki titokban Istenhez imádkozott, vagy nem hajtott térdet a bálványok előtt, vagy zsoltárt énekelt. Még az is halál fia volt, aki megtagadta "tévelygését". Ha férfi volt, kard által halt meg; ha nő, élve eltemették. V. Károly és II. Fülöp uralkodása alatt ezrek pusztultak el. 
  Egyszer egy egész családot állítottak az inkvizítorok elé azzal a váddal, hogy nem mentek el a misére, hanem otthon imádkoztak. Amikor arról faggatták őket, hogy mit csinálnak titokban, a legfiatalabb fiú így válaszolt: "Térdre esünk, és azért imádkozunk, hogy Isten világosítsa meg lelkünket, és bocsássa meg bűneinket. Imádkozunk uralkodónkért, hogy uralkodása szerencsés legyen, és élete boldog; imádkozunk magisztrátusainkért, hogy Isten óvja meg őket. " A bírák közül néhányan mélyen megrendültek. Mégis az apát és egyik fiát máglyára ítélték. 
   
  Az üldözők dühe olyan nagy volt, akárcsak a mártírok hite. Nemcsak férfiak, hanem törékeny asszonyok és fiatal lányok is rendíthetetlen bátorságról tettek bizonyságot. "Feleségek a férjük máglyája mellé álltak, s miközben azok tűzhalált szenvedtek, vigasztaló szavakat mondtak nekik, vagy zsoltárokat énekeltek, hogy bátorítsák őket. " "Fiatal nők feküdtek élve a sírba, mintha csak éjszakai nyugovóra térnének, vagy indultak a vesztőhelyre a legszebb ruhájukban, mintha menyegzőjükre mennének. " 
  Miként abban az időben, amikor a pogányság meg akarta semmisíteni az evangéliumot, a keresztények vére most is magvetés volt. Az üldözés növelte az igazság tanúinak számát. A nép tántoríthatatlan elszántságától feldühödött császár évről évre kegyetlenebb volt, de hiába. A nemes lelkű Orániai Vilmos uralkodása alatt a forradalom végül azt eredményezte, hogy Hollandia népe szabadon imádhatta Istent. 
  Piedmont hegyei között, Franciaország alföldjein és Hollandia partvidékén az evangélium előrehaladásának útját követőinek vére jelezte. Az északi országokban azonban békés fogadtatásra talált az evangélium. Skandináviába a Wittenbergből hazatérő diákok vitték a reformált vallást. Luther írásainak kiadása nyomán a világosság tovább terjedt. Észak egyszerű, edzett népe elfordult Róma romlottságától, pompájától és babonáitól, és örömmel fogadta a Biblia tisztaságát, egyszerűségét és életadó igazságait. 
  Tausen, "Dánia reformátora" parasztfiú volt. Már korán bizonyságát adta éles eszének. Tanulni vágyott, de szülei körülményei ezt nem tették lehetővé. Ezért kolostorba vonult. Tiszta életével, szorgalmával és megbízhatóságával megnyerte a rendfőnök jóindulatát. A vizsgáztatáskor kiderült, hogy olyan képességei vannak, amelyekkel egyszer majd jó szolgálatot tehet az egyháznak. Lehetőséget kapott arra, hogy valamelyik német vagy holland egyetemen tanuljon. Az ifjú diák maga választhatott e két ország egyetemei között, egy kikötéssel, hogy Wittenbergbe nem mehet. Az egyház diákját nem veszélyeztetheti az eretnekség mérge - mondták a szerzetesek. 
  Tausen Kölnbe ment, amely akkor - mint ahogy ma is - a katolicizmus egyik bástyája volt. Itt hamar megundorodott a teológusok 
   
  miszticizmusától. Ez idő tájt hozzájutott Luther írásaihoz. Csodálkozva és élvezettel olvasta őket, és nagyon szeretett volna közvetlen a reformátortól tanulni. Ha ezt teszi, kockázatot vállul, mert megsérti kolostorbeli felettesét, és elveszti támogatását. De csakhamar döntött, és nem sokkal ezután beiratkozott a wittenbergi egyetemre. 
  Amikor visszatért Dániába, ismét abba a kolostorba vonult, ahonnan elindult. Senki sem gyanította, hogy Luther követője lett. Nem árulta el titkát, de igyekezett társait - előítéletük felkeltése nélkül - tisztább hitre és szentebb életre vezetni. Feltárta előttük a Bibliát, és megmagyarázta igazi értelmét. Végül pedig Krisztusról prédikált, aki a bűnös igazsága és üdvösségének egyedüli reménye. A rendfőnök, aki abban reménykedett, hogy Tausen Róma bátor védelmezője lesz, mérhetetlen haragra gerjedt. Azonnal átvitték Tausent egy másik kolostorba. Bezárták egy cellába, és szigorúan szemmel tartották. 
  Új őrzőinek rémületére nemsokára számos szerzetes a protestantizmus hívének vallotta magát. Tausen a cella rácsain keresztül megismertette társaival az igazságot. Ha ezek a dán atyák tudták volna, mi az egyház szándéka az eretnekséggel, Tausen többé nem hallathatta volna hangját. De ahelyett, hogy eltemették volna valamelyik földalatti börtönben, elűzték a kolostorból. Most már nem volt hatalmukban. Egy éppen akkor kiadott királyi rendelet védelmet biztosított az új tan hirdetőinek. Tausen prédikálni kezdett. A templomok kinyíltak előtte, és az emberek özönlöttek prédikációira. Mások is prédikálták Isten Igéjét. A dán nyelvre lefordított Újtestamentum széltében-hosszában terjedt. Bár a katolikusok ennek meghiúsítására törekedtek, erőfeszítéseik mégis e munka kiterjesztését eredményezték, és Dánia csakhamar hitet tett a reformált vallás mellett. 
  Svéd ifjak, akik Wittenberg kútjából ittak, elvitték az élet vizét honfitársaiknak. Ketten a svéd reformáció vezetői közül, Olaf és Laurentius Petri, egy orebroi kovács fiai, akik Luther és Melanchton tanítványai voltak, a megtanult igazságot szorgalmasan továbbadták. Akárcsak a nagy reformátor, Olaf is felrázta a népet lelkesedésével és ékesszólásával. Laurentius pedig, miként Melanchton, 
   
  művelt, meggondolt és higgadt volt. Mindketten buzgó, nagy teológiai tudású, kegyes emberek voltak. Rendíthetetlen bátorsággal hirdették az igazságot. A katolikusok támadása nem maradt el. Papjaik nyugtalanságot szítottak a tudatlan, babonás nép között. Olaf Petrit gyakran megtámadta a csőcselék, és több alkalommal épp hogy csak megmenekült. E reformátorokat azonban a király pártfogolta és védte. 
  A római egyház uralma alatt a nép elnyomásban élt, és elszegényedett. Nem volt Bibliájuk. És mivel pusztán szimbólumokból és szertartásokból álló vallásuk volt, amely nem gyújtott világosságot lelkükben, visszatértek pogány elődeik szokásaihoz és babonás hiedelmeihez. A nemzet civakodó pártokra oszlott. A folytonos viszálykodás növelte mindnyájuk nyomorát. A király reformációt akart mind az államon, mind az egyházon belül, és örömmel fogadta e jó képességű emberek segítségét a Róma elleni harcában. 
  A svéd királynak és vezető embereinek jelenlétében Olaf Petri nagyon ügyesen védte a reformált vallás tanításait Róma képviselőivel szemben. Kijelentette, hogy az egyházatyák tanításait csak akkor szabad elfogadni, ha megegyeznek a Szentírással; hogy a Biblia olyan világosan és egyszerűen tárja fel az alapvető hitelveket, hogy mindenki megértheti őket. Krisztus ezt mondta: "Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem" (Jn 7:16). Pál pedig kijelentette, hogy átkozott lenne, ha bármilyen más evangéliumot hirdetne, mint amit kapott (Gal 1:8). "Akkor hogyan merészelnek mások kényük-kedvük szerint dogmákat csinálni - mondta a reformátor -, és azt mondani, hogy ezeknek a megtartása szükséges az üdvösséghez. " 
  Bebizonyította, hogy az egyház rendelkezései nem érvényesek, ha ellenkeznek Isten parancsolataival. Képviselte a nagy protestáns elvet, amely szerint "a Biblia és csakis a Biblia" a hit és a gyakorlat egyedüli mércéje. 
  Ezen az összecsapáson, jóllehet kevésbé ismert helyen folyt, kiderült, hogy "milyenek azok az emberek, akik a reformátorok seregének közkatonái. Nem írástudatlan, szűk látókörű, nagyhangú, vitatkozó emberek voltak. Távolról sem. Olyan emberek 
   
  voltak, akik Isten Igéjét tanulmányozták, és jól tudták, hogyan kell forgatni azokat a fegyvereket, amelyekkel a Biblia arzenálja ellátta őket. Műveltségben megelőzték korukat. Ha figyelmüket csupán olyan ragyogó központokra irányítjuk, mint Wittenberg és Zürich, és oly illusztris nevekre, mint Luther és Melanchton, Zwingli és Oecolompadius, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ők a mozgalom vezetői voltak, akiktől természetszerűleg bámulatos képességek és nagy vívmányok várhatók, de ugyanez nem várható el a közkatonáktól. Nos, forduljunk csak Svédország ismeretlen színtere felé, és vizsgáljuk a kevésbé híreseket, a mesterektől a tanítványokig! Olaf és Laurentius Petrit! És mit találunk? Tudósokat és teológusokat, olyan embereket, akik jól ismerték az evangéliumi igazság egész rendszerét, és akik könnyűszerrel legyőzték az iskolák szofistáit és Róma méltóságait. " 
  E vita eredményeképpen a svéd király elfogadta a protestáns vallást, és nem sokkal ezután a nemzetgyűlés is állást foglalt mellette. Olaf Petri lefordította az Újtestamentumot a svéd nyelvre, és a király kívánságára a két testvér vállalkozott az egész Biblia lefordítására is. Így a svédek most először kapták anyanyelvükön kezükbe Isten Szavát. Az országgyűlés a következő rendeletet hozta: a lelkészeknek országszerte magyarázniuk kell a Szentírást; a gyermekeket az iskolában arra kell tanítani, hogy olvassák a Bibliát. 
  Az evangélium áldott világossága feltartóztathatatlanul és biztosan eloszlatta a tudatlanság és babonaság sötétségét. A katolicizmus zsarnoksága alól felszabadult nemzet olyan erős és nagy lett, mint soha azelőtt. Svédország a protestantizmus egyik védőbástyája lett. Egy évszázaddal később, a legnagyobb veszély idején, ez a kicsi és mindeddig gyenge nemzet az egyetlen volt Európában, amely segédkezet mert nyújtani, és a harmincéves háborúban iszonyatos harcot vívó Németország megszabadítására sietett. Úgy tűnt, hogy már-már egész Észak-Európa újra Róma zsarnoksága alá kerül. Svédország seregei segítették Németországot abban, hogy határt szabjon a pápaság sikereinek, türelemre bírja a protestánsok - mind a kálvinisták, mint a lutheránusok - iránt. Nekik köszönhető, hogy a reformációt elfogadó országok visszakapták a lelkiismereti szabadságot. 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel!

► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!

nagysiker.hupont.hu

2. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK

► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés

napkollektorar.hupont.hu

3. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

4. Szállás! Nyaralás apartmanban Balatonbogláron a VIRÁGOS NYARALÓHÁZ-ban

► Üdüljön a Balaton déli partján Balatonbogláron! Töltse szabadságát kellemes családias környezetben családi házunk 2 külön bejáratú apartmanjában. A Balaton parttól 200 méterre található.

nyaralas-balaton.hupont.hu

5. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában

► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

6. NAPKOLLEKTOR HÁZILAG

► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor.

napkollektorhazilag.hupont.hu

7. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

8. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!

novaograda.hupont.hu

9. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció

► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni.

narconon.hupont.hu

10. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Avast Kontakt

► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online

avastkontakt.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tesztike.hupont.hu

6. Capella Assessment

► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success.

ryanhiggs.hupont.hu

7. Why Mobile-Friendly Websites Are No Longer Optional in 2026

► Ide írhatod maximum 2A business may invest in branding and advertising, but still lose valuable leads within50 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

weaversweb.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

10. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

11. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

13. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

14. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

17. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

18. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

19. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

20. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

21. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

22. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

23. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

24. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

25. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

26. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

27. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

28. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

29. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

30. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

31. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

32. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

33. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

34. 春藥網

► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/)

sexgfvd.hupont.hu

35. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

36. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

37. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

38. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

39. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

40. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

41. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

42. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

43. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

44. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

45. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

46. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

47. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

48. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

49. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

50. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

51. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

52. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

53. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

54. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

55. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

56. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

57. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

58. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

59. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

60. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

61. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

62. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

63. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

64. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel!

► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!

nagysiker.hupont.hu

65. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

66. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

67. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

68. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

69. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

70. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

71. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

72. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu

73. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

74. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

75. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 89
Tegnapi: 130
Heti: 346
Havi: 488
Össz.: 64 444

Látogatottság növelés
Oldal: 13 Hollandia és Skandinávia
ÉLETMENTÉS ÖRÖKRE! - © 2008 - 2026 - nagyotletek-kisembereknek.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »