ÉLETMENTÉS ÖRÖKRE!

Szeretnél mindig élni, soha meg nem halni, ime ez lehetséges!

       A sötétségen átsugárzó fény

 
 
       Meglepő az a hasonlóság, ahogy Isten századról századra a nagy reformációs és vallásos megmozdulások útján a földön dolgozik. Isten mindig ugyanolyan elvek alapján bánik az emberrel. A jelen fontos megmozdulásainak megvolt a megfelelője a múltban, és az egyház korábbi tapasztalatai nagyon értékes tanulságokkal szolgálnak a jelenben. 

  A Biblia egyetlen igazságot sem tanít világosabban, mint azt, hogy a megváltás munkáját kibontakoztató nagy mozgalmakban Isten különösképpen irányítja szolgáit Szentlelke által a földön. Az emberek eszközök Isten kezében, akiket felhasznál kegyelmes és irgalmas szándékai megvalósítására. Mindenkinek megvan a maga szerepe. Mindenki a kor szükségleteihez szabottan részesül világosságban, amely képessé teszi az Istentől kapott feladat elvégzésére. De nincs olyan ember - bármennyire is megáldotta a menny -, aki teljesen meg tudná érteni a megváltás csodálatos tervét, vagy tökéletesen fel tudná fogni, hogy Isten az ő korában mit akar elérni. Az ember nem érti meg teljesen, hogy mi Isten célja azzal a munkával, amelyet reá bíz. Nem tudja teljes mértékben felfogni azt az üzenetet, amit az Úr nevében tolmácsol. 
  "Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?" "Nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!" "Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek" (Jób 11:7; Ésa 55:8-9; 46: 9-10). 
   
  Még a próféták sem fogták fel a rájuk bízott kinyilatkoztatások súlyát, pedig nekik Isten a Lélek különleges világosságát adta. A kinyilatkoztatások mondanivalója korszakról korszakra tárult fel, mindig akkor, amikor Isten népének szüksége volt a bennük rejlő eligazításokra. 
  Amikor Péter arról az üdvösségről ír, amelyet az evangélium hozott napfényre, ezt mondja: Erről az üdvösségről "tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek; nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak Őbennük levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak"(1Pt 1:112). 
  Annak ellenére, hogy a próféták nem érthették meg teljesen a nekik kinyilatkoztatott dolgokat, buzgón igyekeztek felfogni a világosságot, amelyet Isten kinyilatkoztatott nekik. "Tudakozódtak és nyomozódtak", "nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak őbennük levő Lelke. " Micsoda tanulság ez Isten népének a keresztény korszakban! Isten adta követőinek ezeket a próféciákat szolgái útján! "Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak. " Figyeljük csak e szent embereket, akik "tudakozódtak és nyomozódtak" a kinyilatkoztatások után, amelyeket Isten a még meg nem született nemzedékek számára adott! Állítsuk szembe szent buzgóságukat azzal az unott érdektelenséggel, amellyel a későbbi korok kiváltságosai kezelték a mennyei ajándékot! Milyen dorgálás ez a kényelemszerető, világszerető közömbösöknek, akiket megnyugtat az a megállapítás, hogy a próféciákat nem lehet megérteni. 
  Jóllehet a véges emberi elme képtelen megérteni a végtelen Isten terveit, és nem ismeri fel teljesen szándékai megvalósulását, de sokszor tévelygés vagy hanyagság az oka annak, hogy csak homályosan fogja fel a menny üzenetét. Nemritkán az embereknek - még Isten szolgáinak is - a gondolkozását annyira eltompítják az emberi nézetek, az emberi hagyományok és hamis tanítások, hogy csak részben tudják felfogni azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket Isten kinyilatkoztatott Igéjében. Így volt ez Krisztus tanítványaival 
   
  is, még akkor is, amikor a Megváltó személyesen velük volt. Elméjüket átitatta az a közhiedelem, hogy a Messiás földi fejedelem, aki az egyetemes birodalom trónjára emeli Izraelt. Amikor Jézus megjövendölte szenvedéseit és halálát, nem tudták, mit jelentenek szavai. 
  Krisztus maga küldte ki őket ezzel az üzenettel: "Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1:15). Ez az üzenet a Dán 9. fejezetében található próféciára épült. Az angyal azt mondta, hogy a hatvankilenc hét "a Messiás fejedelemig" tart, és a tanítványok nagy reményekkel és boldog örömmel várták, hogy a Messiás felállítsa birodalmát Jeruzsálemben és uralkodjék az egész földön. 
  A tanítványok prédikálták azt az üzenetet, amelyet Krisztus reájuk bízott, jóllehet ők maguk félreértették. Miközben mondanivalójukat Dán 9:25 versére alapozták, nem látták meg ugyanennek a fejezetnek a következő versében, hogy a Messiás "kiírtatik". Egész életükben sóvárogva várták a dicsőséges földi birodalmat. Ezért nem értették sem a prófécia meghatározásait, sem Krisztus szavait. 
  A tanítványok teljesítették feladatukat. Közölték a néppel az irgalmas Isten meghívását, és akkor, amikor elképzelésük szerint Uruknak Dávid trónjára kellett volna ülnie, népe megragadta mint gonosztevőt, megostorozta, kigúnyolta, elítélte, és a Golgota keresztjére feszítette. Micsoda kétségbeesés és fájdalom szorongatta a tanítványok szívét, mialatt Uruk a sírban szunnyadt! 
  Krisztus pontosan akkor és úgy jött el, amint a próféta előre kinyilatkoztatta. Krisztus szolgálatában a Szentírás bizonyságtételének minden részlete teljesült. A Megváltó prédikálta a megváltás üzenetét, és "beszéde hatalmas vala". A hallgatók szíve tanúskodott tanításának mennyei eredetéről. Az Ige és Isten Lelke bizonyságot tett arról, hogy Isten Fia a mennyből kapta megbízatását. 
  A tanítványok olthatatlan szeretettel ragaszkodtak drága Mesterükhöz. Lelküket azonban beárnyékolta a bizonytalanság és a kétség. Gyötrelmeik közepette elfeledkeztek arról, hogy Krisztus mit jövendölt szenvedéséről és haláláról. Vajon okozott volna-e a Názáreti Jézus ilyen fájdalmat és csalódást nekik, ha Ő lett volna 
   
  az igazi Messiás? Ez a kérdés gyötörte lelküket a szombatnap reménytelen óráiban, mialatt a Megváltó - halála és feltámadása között - a sírban feküdt. 
  A bánat éjszakáján sötétség sűrűsödött Jézus tanítványai köré, de Isten nem hagyta el őket. Így hangzik a prófétai ige: "Ha még a cetétségben ülnék is, az Úr az én világosságom... Kivisz engem a világosságra, meglátom az Ő igazságát. " "A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság. " Isten ezt mondta: "Az igazakra világosság fénylik a sötétben. " "A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; előttük a sötétséget világossá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom" (Mik 7:8-9; Zsolt 139:12; 112:4; Ésa 42:16). 
  Azok a kijelentések, amelyeket a tanítványok az Úr nevében tettek, minden részletükben helyesek voltak; és az események, amelyekre előremutattak, éppen teljesedtek. "Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa" - mondták. "Az idő" - a Dán 9. fejezetében meghirdetett hatvankilenc hét - lejártával, amelynek a Messiásig kellett nyúlnia, Krisztust, miután János megkeresztelte a Jordánban, a Lélek felkente. És az "Isten országa", amelynek közeledtét a tanítványok hirdették, Krisztus halála által jött létre. Ez az ország, a hiedelemmel ellentétben, nem földi birodalom volt. Nem is az eljövendő halhatatlan ország, amelyet Isten felállít, amikor "az ország... és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szemei népének"; az az örökkévaló ország, amelyben "minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik" (Dán 7:27). "Az Isten országa" kifejezés jelzi mind a kegyelem, mind a dicsőség országát. A kegyelem országát Pál apostol a Zsidókhoz írt levelében ismerteti. Miután az apostol felhívja az olvasók figyelmét Krisztusra, a könyörületes közbenjáróra, aki "megindul... gyarlóságainkon", ezt mondja: "Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk" (Zsid 4:16). A kegyelem királyi trónja a kegyelem országát jelképezi, mert a trón létezése egy ország létezését sejteti. Krisztus számos példázatban használja "a mennyek 
   
  országa" kifejezést, jelezve azt a munkát, amelyet Isten kegyelme végez az emberi szívben. 
  A dicsőség trónja ugyanígy ábrázolja a dicsőség országát. A Megváltó ezekkel a szavakkal utal erre az országra: "Mikor pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek" (Mt 25:31-32). Ez az ország még a jövőben van. Isten csak Krisztus második adventjekor állítja fel. 
  A kegyelem országa közvetlenül az ember bukása után jött létre, amikor megfogamzott a terv a vétkes emberiség megváltására. Akkor még csak Isten szándékában és ígéreteiben létezett, az ember pedig hit által lehetett alattvalója. Ténylegesen azonban csak Krisztus halálakor jött létre. A Megváltó, elfáradva az emberi konokságtól és hálátlanságtól, még azután is visszaléphetett volna a Golgota áldozatától, hogy földi misszióját elkezdte. A Gecsemánéban a fájdalom kelyhe megremegett a kezében. Még akkor is letörölhette volna homlokáról a véres verítéket, és hagyhatta volna, hogy a vétkes emberiség elpusztuljon gonoszsága miatt. Ebben az esetben nem lehetett volna megváltás a bukott ember számára. De amikor a Megváltó odaáldozta életét, és elhaló lélegzettel így kiáltott: "Elvégeztetett!", a megváltás tervének megvalósulása biztosítva volt. A megváltás ígérete, amelyet a bűnös pár az Édenben kapott, megpecsételődött. A kegyelem országa, amelyet Isten előzőleg megígért, akkor jött létre. 
  Krisztus halála - tehát pontosan az az esemény, amelyet a tanítványok reményük végső megsemmisülésének tartottak - tette ezt a reményt örökre biztossá. Jóllehet Mesterük halála kegyetlen csalódást okozott nekik, de a legnagyobb bizonyítéka volt annak, hogy igaz az, amiben hittek. Az az esemény, amely gyászba borította és kétségbe ejtette őket, nyitotta meg a remény ajtaját Ádám minden gyermeke előtt, és minden korban ebben összpontosult Isten hűséges gyermekeinek eljövendő élete és örökkévaló boldogsága. 
  A célok, amelyek végtelen irgalomról tanúskodtak, valóra váltak a tanítványok csalódása árán is. Jézus úgy beszélt, "ahogy soha ember... nem szólott". Tanításainak szépsége és ereje meghódította 
   
  a tanítványok szívét, de Jézus iránti szeretetük tiszta aranyába világi gőg és önző becsvágy olcsó ötvözete vegyült. Még a páska ünnepén is, abban a súlyos órában, amikor Mesterükre a Gecsemáné már rávetette árnyát, "támada... köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak" (Lk 22:24). Csak a trónt, a koronát és a dicsőséget látták, miközben a Gecsemáné-kerti szégyen és gyötrelem, az ítélőszék és a Golgota keresztjének szégyene várt rájuk. Büszke szívük a világi dicsőség után sóvárgott, és kitartóan ragaszkodtak koruk hamis tanításához. Amikor a Megváltó bizonyságot tett országa igazi jellegéről, és előre jelezte szenvedését és halálát, elengedték a fülük mellett szavait. Ezek a tévelygések okozták súlyos, de szükséges megpróbáltatásukat, amit Isten azért engedett meg, hogy szemük kinyíljon. Jóllehet a tanítványok félreértették saját tanításukat, és nem ismerték fel reményeik megvalósulását, mégis prédikálták az üzenetet, amelyet Isten bízott rájuk. Az Úr pedig megjutalmazta hitüket, és értékelte engedelmességüket. Őket bízta meg azzal, hogy minden népnek adják hírül feltámadt Uruk dicsőséges evangéliumát. Isten e fájó élményeket azért engedte meg, hogy felkészítse őket erre a munkára. 
  Feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak az Emmaus felé vezető úton, és "elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik Őfelőle megírattak" (Lk 24:27). A tanítványok szíve megremegett. Hitük fellobbant. Újjászülettek "élő reménységre", mielőtt még Jézus elárulta volna kilétét. A Megváltó fényt akart gyújtani értelmükben, hogy hitükkel a "biztos... prófétai beszéd"-be kapaszkodjanak. Azt akarta, hogy az igazság erős gyökeret verjen lelkükben, nem csupán azért, mert személyesen tett bizonyságot nekik, hanem mert a ceremóniális törvény szimbólumai, az árnyékszolgálat, valamint az Ótestamentum próféciái kétségbevonhatatlan bizonyítékok. Krisztus követőinek értelmes hitre volt szükségük, nemcsak saját érdekükben, hanem azért is, hogy megismertethessék Krisztust a világgal. És e munka kezdetén Jézus ráterelte a tanítványok figyelmét "Mózes"-re és "minden prófétákra". Így tett bizonyságot a feltámadt Megváltó az ótestamentumi Szentírás értékéről és fontosságáról. 
   
  Micsoda változás ment végbe a tanítványok szívében, amikor újra láthatták Mesterük kedves arcát! (Lk 24:32). Jobban és tökéletesebben, mint valaha, megtalálták azt, "aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták". A bizonytalanságot, szívfájdalmat, kétségbeesést felváltotta a teljes bizonyosság, a felhőtlen hit. Csoda-e akkor, hogy Krisztus feltámadása után "mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent"?! Olyan próbájuk volt, aminél súlyosabb nem is lehetett volna. .És az emberek, akik csak a Megváltó megalázó haláláról tudtak, keresték arcukon a fájdalom, a zavar és a kudarc nyomát, de csak boldogságot és diadalt láttak. Isten így készítette fel a tanítványokat a reájuk váró munkára. Akkor, amikor mindent elveszettnek hittek, meglátták, hogy Isten szava diadalmasan megvalósul. Mi is tudta volna most már hitüket gyöngíteni vagy szeretetük lángját eloltani?! Legnagyobb fájdalmukban "erős vigasztalás" volt a reménység: lelküknek "bátorságos és erős horgonya" (Zsid 6:18-19). Tanúi voltak Isten bölcsességének és hatalmának, és tudták, "hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény" nem szakaszthatja el őket "az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban". "Mindezekben - mondták - felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett" (Róm 8:38-39.37) "Az Úr beszéde megmarad örökké" (1Pt 1:25). És "kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk" (Róm 8:34). 
  Így szól az Úr: "Soha többé nem pironkodik az én népemu (Jóel 2:26). "Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröme (Zsolt 30:6). Amikor a tanítványok találkoztak a Megváltóval a feltámadás napján, és szavai hallatán szívük gerjedezett; amikor tekintetük értük megsebzett fejére, kezére és lábára esett; amikor - mennybemenetele előtt - kivezette őket egészen Bethániáig, és áldásra emelve kezét megparancsolta nekik: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot", és hozzátette: "imé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mk 16:15; Mt 28:20); amikor pünkösd napján a megígért Vigasztaló alászállt, erőt árasztva a magasságból, 
   
  és a hivők szíve megremegett mennybement Uruk jelenlétének tudatától - felcserélték volna-e kegyelme evangéliumának szolgálatát és az adventjekor átvehető koronát, "az igazság koronájá"-t - még ha útjuk az Övéhez hasonlóan az áldozat és mártíromság útja is - korábbi tanítványságuk reménységével, valamiféle földi trón dicsőségével?! Ő, aki "véghetetlen bőséggel" mindezeket megcselekedheti, "feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk", megadta nekik - a szenvedésében és örömében való részesüléssel együtt - a "sok fiak dicsőségre" vezérlésének kibeszélhetetlen örömét, az "igen-igen nagy örök dicsőséget", amelyhez - mondja Pál - "a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk" "nem hasonlítható". 
  A Krisztus második adventjét hirdetők fájdalma hasonlított az első tanítványok fájdalmához, akik az első adventkor prédikálták "az Isten országának evangéliumát". "Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa" - mondták. Miller és társai éppígy hirdették, hogy a Biblia utolsó és leghosszabb prófétikus időszaka lejáróban van; hogy az ítélet elközelgett, s az örökkévaló ország nemsokára megnyitja kapuit. Miller és társai meghirdették a 2300 nap végét (Dán 8:14), amelynek a hetven hét egy részét képezte. Mindkét csoport prédikálása ugyanannak a nagy prófétikus időszaknak - csak más és más részének - a teljesedésére épült. 
  William Miller és társai nem értették teljesen az általuk tolmácsolt üzenet tartalmát, akárcsak az első tanítványok. Az egyházban régóta meghonosodott tévedések gátolták meg őket abban, hogy a prófécia egyik fontos tételét helyesen értelmezzék. Ezért, jóllehet hirdették azt az üzenetet, amelyet Isten általuk küldött a világnak, de mivel félreértették, csalódtak. 
  A Dán 8:14 - azaz a "kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága" - magyarázásánál Miller azt az általánosan elfogadott nézetet alkalmazta, hogy a föld a szenthely. A szenthely megtisztításán pedig azt értette, hogy az Úr eljövetelekor a föld tűz által megtisztul. Amikor tehát látta, hogy a próféta pontosan megjövendöli a 2300 nap végét, arra a következtetésre jutott, hogy a 2300 nap vége egybeesik a második advent időpontjával. Azért tévedett, mert osztozott a szenthelyről vallott közhiedelemben. 
   
  A jelképes szolgálati rendben, amely Krisztus áldozatának és papságának árnyéka, a szenthely megtisztítása a főpap utolsó szolgálata volt az évi szolgálatok körforgásában. Az engesztelés záró cselekménye Izrael bűnének eltávolítása volt. Ez a cselekmény előremutatott annak a szolgálatnak a záró eseményére, amellyel Főpapunk a mennyben eltávolítja, illetve eltörli népének a mennyei feljegyzésekben nyilvántartott bűneit. Ez a munka vizsgálatból és ítéletből áll; és közvetlenül az előtt történik, hogy Krisztus "eljön az ég felhőiben hatalommal és nagy dicsőséggel"; mert amikor eljön, már mindenkinek az ügye eldőlt. Jézus ezt mondja: "Az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). A második adventet közvetlenül megelőző ítéletet az első angyali üzenet így hirdeti meg: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája" (Jel 14:7). 
  Akik ezt az intő üzenetet hirdették, azok a megfelelő üzenetet a megfelelő időben tolmácsolták. Az első tanítványokhoz hasonlóan Dán 9. fejezetének próféciájára alapozva hirdették: "Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa", és közben nem ismerték fel ugyanebben az igében a Messiás haláláról szóló jövendölést. Miller és társai is a Dán 8:14 versére és Jel 14:7 versére alapozott üzenetet hirdették, és nem vették észre, hogy van még más is Jel 14. fejezetének üzenetében, amit az Úr adventje előtt szintén hirdetni kell. Miként a tanítványok tévedtek abban, hogy Isten a hetven hét végén felállítja országát, az adventhivők is rosszul tudták, hogy milyen esemény következik be a 2300 nap lejártakor. Mindkét csoport egy közhiedelmet fogadott el, azaz vallotta azokat a korabeli tévedéseket, amelyek elvakították az ember elméjét az igazsággal szemben. Mindkét csoport Isten akaratát teljesítve hirdette az általa küldött üzenetet, és mindkettő a saját tanítását félreértve csalódott. 
  De Isten áldott célja valósult meg azzal is, hogy felhívták az emberek figyelmét az ítéletre. A nagy nap elközelgett, és a gondviselő Isten egy meghatározott idővel próbára tette az embereket, hogy felismerjék, mi van a szívükben. Az üzenetnek az egyház megpróbálása és megtisztítása volt a célja. Meg kellett látniuk, hogy vajon e világhoz ragaszkodnak-e, vagy Krisztushoz és a mennyhez. Állították, hogy szeretik a Megváltót. Most bizonyítaniuk 
   
  kellett szeretetüket. Vajon készek voltak-e világi reményeiket és törekvéseiket feladni, és Urunk adventjét örömmel üdvözölni? Az üzenetnek az volt a célja, hogy az emberek meglássák valódi lelkiállapotukat. Az irgalmas Isten figyelmeztette őket, hogy felébredve, bűnbánattal és alázattal keressék az Urat. 
  A csalódás is - habár saját tanításuk félreértése miatt történt - javukat szolgálta. Próbára tette azokat, akik állításuk szerint elfogadták az intő üzenetet. Megtagadják-e elhamarkodottan tapasztalataikat a csalódás miatt, és eldobják-e Isten szavába vetett bizalmukat? Vagy pedig imában és alázattal igyekeznek megtalálni, hol értették félre a próféciát? Hányan cselekedtek félelemből, érzelemből vagy nyugtalanságból? Hányan voltak langymelegek és hitetlenek? Tömegek állították, hogy vágyva várják az Úr megjelenését. Megtagadják-e vajon a hitet a késedelem és csalódás vizsgáztató próbáján, amikor a világ gúnyolódik és gyalázkodik? Félredobják-e az Ige világos bizonyságtevésével alátámasztott igazságokat, csak azért, mert nem értik meg azonnal Isten intézkedéseit? 
  Ez a próba megmutatja, hogy milyen erősek azok, akik őszinte hittel engedelmeskednek annak az Igének, ami meggyőződésük szerint Isten lelkének tanítása. Megtanítja őket arra is, - amit csak ilyen esemény útján lehet megtanulni -, hogy milyen veszélyes dolog elfogadni a Biblia tanításai helyett emberek elméleteit és magyarázatait. A hit fiaiban a tévedésük nyomán támadt bizonytalanság és szenvedés elvégzi a szükséges helyesbítést. Arra készteti őket, hogy alaposabban kutassák a prófétai igét. Megtanulják belőle, hogy gondosabban kell megvizsgálni hitük alapját, és elvetniük mindazt, ami nem az igazság Igéjére épült, bármilyen sok híve is van a keresztény világban. 
  E hivők előtt, csakúgy, mint annak idején az első tanítványok előtt, a próba idején sötétnek és érthetetlennek tűnő dolgok később világossá válnak. Amikor meglátják "az Úrtól való véget, tudni fogják, hogy a tévedéseikből származó próba ellenére a szerető Isten szándékai biztos léptekkel teljesültek. Az áldott tapasztalatból megtanulják, hogy "igen irgalmas az Úr és könyörületes"; hogy "minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják". 





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. NAPKOLLEKTOR HÁZILAG

► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor.

napkollektorhazilag.hupont.hu

2. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

3. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!

novaograda.hupont.hu

4. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

5. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció

► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni.

narconon.hupont.hu

6. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK

► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés

napkollektorar.hupont.hu

7. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

8. No.1 Étterem és Vendégház, lux faház jacuzzival a Mátrában Parádfürdőn

► Kiadó szobák,apartmanok, panzió, romantikus faház privát jacuzzival a Mátrában, mofetta, gyógyászati szolgáltatás.Kirándulás erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat,bankkártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36703312156

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

9. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

3. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

4. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

5. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

6. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

7. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

10. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

13. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

14. METAL HUNGARY SHOW

► Üdvözlök mindenkit!Annak érdekében hoztam létre az oldalt,hogy sok jó metal illetve egyéb keményebb műfaj zenéit osztom majd meg.Ezen kívül létrehoztam egy Metal-Enciklopédiát.Kövessetek facebookon is!

metalhungary.hupont.hu

15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

16. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

17. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

18. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

19. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

20. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

21. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

22. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

23. Androvics László: Tuning a teljes audio vertikumban!

► Főleg Audioval foglalkozom, de egyéb elektromos, elektronikai kütyüket is szívesen ápolgatok. Hangszóró gyártogatásról, tuningolásról és az ezt kiszolgáló teljes audio spektrum (mikrofon, erősítő, kábel, stb.) minőségjavításáról vagyok elhíresülve.

hangszoros.hupont.hu

24. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

girls-baby.hupont.hu

25. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

26. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

27. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

28. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

29. Anime & Japán minden mennyiségben *-*

► Mindenkit szeretettel várunk aki egy kicsit is rajong az animékért , mangákért , japán kultúráért és divatért .:3

kawaiidream.hupont.hu

30. Family guy-Amerikai fater klub

► Exkluziv hírek, különkiadások,képek, évadok

familyguy-amerikaifater.hupont.hu

31. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

32. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

33. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

34. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

35. VITÉZTELEP

► Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

viteztelep.hupont.hu

36. Használt-és új üvegházak, kertészeti berendezések szakértője

► A kor technológiai vívmányait kínáló, de korábban már használt üvegházakat,fóliaházakat, valamint ezek berendezéseit kínáljuk kedvező áron. Bármire szüksége van, nálunk biztosan megtalálja!

hortitech.hupont.hu

37. játékok,gta san andreas,gta vice city csaló kódok,stb,mostwanted,gta2,3,4

► 06-70 a többit majd kedden

teoldalad.hupont.hu

38. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak

► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre

lakasvetel.hupont.hu

39. Monster High Rajongói oldal

► Találj magadnak igazi példaképet!Ez az oldal azoknak szól akik szeretik a Monster High-ot.Videókat képeket nézhettek meg és minden új hírről értesülhetsz a Monster High-ról.

akikszeretikamonsterhigot.hupont.hu

40. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

41. KOVÁCSOLTVAS kapu,kerítés,korlát,előtető készítés. Rewlex garázskapu

► Kovácsoltvas kapu,kerítés,korlát készítés. Ipari úszókapu gyártás. Wpc borítású kapu,kerítés ,rozsdamentes korlát,kerítés készítés. Egyéb fémszerkezetek,lakatos,díszműlakatos munkák kivitelezése!

borbas-kovacsmester.hupont.hu

42. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

43. Botsáskák lenyűgöző világa!

► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd

botsaskak.hupont.hu

44. BABAKUCKÓ

► Üdvözöllek kedves látogató!Itt babáknak és mamáknak való praktikus dolgokat találsz.Érdemes gyakran nézelődni,mert folyamatosan töltögetek minőségi termékeket,családbarát árakon.Köszönöm,hogy benéztél,kellemes böngészést.

babakucko-tokol.hupont.hu

45. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

46. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

47. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.

► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás

multimix.hupont.hu

48. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

49. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

50. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

51. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

52. csaajoknaak

► midenféle csajos dolgokról szól ezt ne hagyjátok ki csajok

csaajoknaak.hupont.hu

53. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

54. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

55. itt rengeteg kép van de kérlek!NE LOPJ!

► sok-sok havanase és csillogó dolgot láttok itt

nikol-lovak.hupont.hu

56. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

57. AVAR Rajziskola

► RAJZISKOLA BUDAPESTEN GYEREKEKNEK , rajz és festés oktatás felnőtteknek, személyre szabott oktatási módszerrel, rajz felvételi előkészítés, intenzív rajzoktatás

avar-rajzstudio.hupont.hu

58. Zibro fűtés olcsón Szolnokon, lézercsúcstechnológiás fűtőkészülékkel

► Nem gáz, nem villany, de mégis meleg van a kéménynélküli, hordozható lézer fűtő készülékekkel, melynek fűtőanyaga a folyékony paraffin.

futsonolcson.hupont.hu

59. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

60. Ha szereted a sztárokat akkor itt a helyed :)

► Sziasztok!! Ürmös Szabina vagyok!Remélem tetszeni fog a honlapom.Minden héten szerkeztem,vagy ha van időm akkor egy héten kb:2-szer!!

szabinadebby.hupont.hu

61. Globe Impex TM Kft.

► "A mindennapok finomsága"

globeimpextm.hupont.hu

62. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

63. KULTUS - ethno - GRÁFIK

► KULTUrális Szolgáltatás, kutatás és oktatás - A család és barátai - Kapcsolat: grafik39@gmail.com és grafikimre@gmail.com

grafik.hupont.hu

64. Rain-Tree Lónevelde!!!

► Sziasztok!!Ebben a lóneveldében kedvetekre nevelhettek bármennyi lovat!!Az oldal eggyetlen adminja én vagyok!!Ezért keresek moderátorokat akik segitenek nekem a nyári és téli szünetekben!!Regizz!! By:mcleod12345(admin)

rain-tree.hupont.hu

65. Bontott alkatrészek reális áron

► Nálunk nagyon sok mindent megtalál. Használt, bontott alkatrészek garanciával!

kalapos.hupont.hu

66. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

67. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

68. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!

► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.

barbiebaba.hupont.hu

69. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

70. Idézeetek *_*

► Nézz meg minden menüpontot! :D Jó szórakozást! ... Megtalálhatsz minket a facebook-on is :D :] http://www.facebook.com/pages/Id%C3%A9zeetek-_/343536775687804

vicc-ozon.hupont.hu

71. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

72. Aki szeret horgászni annak itt a helye!

► Itt igyekszünk bemutatni mindent ami a horgászással kapcsolatba van

mindenpecas.hupont.hu

73. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

74. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

75. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 4
Heti: 79
Havi: 92
Össz.: 54 391

Látogatottság növelés
Oldal: 19 A sötétségen átsugárzó fény
ÉLETMENTÉS ÖRÖKRE! - © 2008 - 2024 - nagyotletek-kisembereknek.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »