A Föld pusztulása
"A föld kalmárai is", akik "az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak", "távol állanak az ő kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, amely öltözött gyolcsba és bíborba és skárlátba, és megékesíttetett arannyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság!" (Jel 18:11.3.15-17).
Ezek a büntetések sújtják Babilont Isten haragjának napján. Babilon betöltötte gonoszságának mértékét. Ideje lejárt. Megérett a pusztulásra.
Amikor Isten véget vet népe fogságának, rettenetes lesz azok ébredése, akik az élet nagy harcában mindent elvesztettek. A kegyelemidő alatt Sátán csalásaitól elvakultan megindokolták vétkeiket. A gazdagok kérkedtek és fölényeskedtek a szegényekkel, pedig gazdagságukhoz Isten törvényének áthágásával jutottak. Nem táplálták az éhezőket, nem ruházták fel a mezíteleneket, igazságtalanok és irgalmatlanok voltak. A maguk dicsőségét
keresték, és igyekeztek embertársaik tiszteletét kivívni. De most elvesztik mindazt, ami által naggyá lettek; kifosztottak és védtelenek lesznek. Rémülten nézik bálványaik pusztulását, amelyek drágábbak voltak nekik, mint Alkotójuk. Földi gazdagságért és örömökért eladták lelküket, és nem az Isten mércéje szerinti gazdagságra törekedtek. Ezért fulladt kudarcba az életük. Örömeik keserűségre változnak, kincseik elértéktelenedtek. Egy élet szerzeményei egy pillanat alatt válnak semmivé. A gazdagok siratják palotáik pusztulását, aranyuk és ezüstjük elvesztését. De panaszszavuk elhal, mert félnek, hogy bálványaikkal együtt ők is elpusztulnak.
A gonoszok szíve tele van bánattal. De nem azt sajnálják, hogy elfeledkeztek Istenről és embertársaikról, hanem azt, hogy Isten győzött. Bűneik következményeit siratják, de gonoszságukat nem bánják meg. Minden követ megmozgatnának a győzelemért.
A világ látja, hogy azoknak, akiket kigúnyolt, kinevetett és pusztulásra szánt, nem árt a ragály, a fergeteg és a földrengés. Aki megemésztő tűz a törvényszegőnek, biztos menedék népének.
A lelkész, aki az emberek kegyeiért feláldozta az igazságot, most meglátja tanításainak jellegét és következményeit. Nem kétséges, hogy a Mindenható szeme elkísérte a szószékre, figyelte, amikor az utcán járt, és amikor emberek ügyeivel foglalkozott. Minden lelki hatás, minden leírt sor, minden kimondott szó, minden cselekedet, amely hamis nyugalmat kínált, az embereknek magvetés volt; és a magvető a szerencsétlen, elveszett lelkekben most láthatja munkájának gyümölcsét.
Az Úr így szól: "Hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség. " "Megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam" (Jer 8:11; Ez 13:22).
"Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és elszélesztik az én mezőmnek juhait... Ímé, én megbüntetem a ti cselekedeteiteknek gonoszságát. " "Jajgassatok pásztorok, és kiáltsatok, és heverjetek a porban, ti vezérei a nyájnak, mert eljön a ti megöletéseteknek
és szétszóratástoknak ideje... És nincs hová futniuk a pásztoroknak, és menekülniük a nyáj vezéreinek" (Jer 23:1-2; 25:34-35) .
A papság és a nép belátja, hogy nem törekedett az Istennel való kapcsolatra. Felismerik, hogy lázadtak az igaz és igazságos törvények szerzője ellen. A mennyei elvek elvetésével a bűn, a viszály, a gyűlölet és a gonoszság ezer és ezer forrását fakasztották fel, mígnem a föld egy nagy harcmezővé, erkölcsi fertővé vált. Ez a kép tárul most azok elé, akik elvetették az igazságot, és melengették a tévelygést. Nyelv nem tudja kifejezni, mennyire vágynak az engedetlenek és a hitehagyók arra, amit örökre elvesztettek - az örök életre. Azok, akiket a világ képességükért és ékesszólásukért bálványozott, most igazi megvilágításban látják ezeket. Felismerik, mit játszottak el törvényszegésükkel, és azok lábához esnek, akiknek a kitartását semmibe vették, kigúnyolták, és most beismerik, hogy Isten őket is szerette.
Az emberek rájönnek arra, hogy be lettek csapva. Egymást vádolják romlásukért, de mindannyian egy emberként elkeseredetten kárhoztatják a papokat. A hűtlen pásztorok tetszetős dolgokat prófétáltak. Hallgatóikat Isten törvényének semmibevevésére biztatták, és arra, hogy üldözzék azokat, akik a törvényt szentnek tartják. Most ezek a tanítók kétségbeesetten beismerik a világ előtt, hogy félrevezették az embereket. A tömegek tombolnak a dühtől. "Elvesztünk! - kiáltják -, és ti okoztátok pusztulásunkat!" És rátámadnak a hamis pásztorokra. Éppen azok, akik valamikor a legjobban csodálták őket, szórják a legszörnyűbb átkokat rájuk. A kezek, amelyek egykor babérkoszorút helyeztek homlokukra, elpusztításukra emelkednek fel. A kardokat, amelyekkel Isten népét akarták lemészárolni, most rosszakaróik ellen fordítják. Mindenütt folyik a harc, és ömlik a vér.
"Elhat e harsogás a földnek végére, mert pere van az Úrnak a pogányokkal, Ő minden testnek ítélő bírája, a hitetleneket fegyverre veti" (Jer 25:31). Hatezer évig folyt a nagy küzdelem. Isten Fia és a menny követei harcoltak a gonoszság hatalma ellen. Inteni, tanítani, menteni akarták az embereket. Most már mindenki döntött. A gonoszok teljesen Sátán mellé álltak az Isten elleni harcban.
Ütött az óra, hogy Isten megvédje sárba tiport törvényének tekintélyét. Ez a küzdelem nemcsak Sátán ellen, hanem az emberek ellen is folyik. "Pere van az Úrnak a népekkel... a bűnösöket kardélre hányja!" (Jer 25:31)
Megkapták a szabadulás jegyét azok, "akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek". Most elindul a halál angyala - az ezékieli látomás öldöklő fegyverrel ábrázolt angyala -, aki ezt a parancsot kapta: "Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el" (Ez 9:4.6). Az öldöklés a nép állítólagos lelki őrei között kezdődik. Először a hamis őröknek kell elpusztulniuk. Nincs irgalom, nincs kímélet. Férfiak, asszonyok, hajadonok és kisgyermekek együtt pusztulnak el.
"Az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé" (Ésa 26:21). "És ez lesz a csapás, amellyel megcsapkod az Úr minden népet, amelyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsuk, éspedig amíg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvük is megsenyved szájukban. És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttük, úgy, hogy ki-ki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét" (Zak 14:12-13). Isten elegyítetlen haragjának félelmetes kiáradásakor elhullanak a föld gonosz lakói az ádáz indulattal vívott eszeveszett harcban - papok, hatalmasságok, a nép, gazdagok és szegények, nagyok és kicsinyek. "És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, el sem temettetnek" (Jer 25:33).
Amikor Krisztus eljön, a gonoszokat eltörli a föld színéről. Megemésztődnek szájának leheletétől, és elpusztulnak dicsőségének fényétől. Krisztus elviszi népét Isten városába, és a föld lakatlan lesz. "Ímé az Úr megüresíti a földet, és elpusztítja azt, és elfordítja színét, és elszéleszti lakóit! " " Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet." "Mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték
az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói" (Ésa 24:1.3. 5--6) .
Az egész föld olyan, mint egy kietlen pusztaság. A földrengés által elpusztított városok és falvak romjai, gyökerestől kitépett fák, a tengerből kivetett és a földből kiszakított töredezett sziklák hevernek szerte a föld felszínén, és roppant nagy üregek jelzik az alapjukról levált hegyek helyét.
Ekkor lesz az az esemény, amelyet az engesztelési nap utolsó ünnepélyes mozzanata szimbolizált. Amikor a szentek szentjében véget ért a szolgálat, és a bűnért való áldozat vére által a templom megtisztult Izrael bűneitől, a főpap az élő bűnbakot az Úr elé állította, és a gyülekezet színe előtt megvallotta felette "Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és... azokat a baknak fejére" helyezte (3Móz 16:21). Amikor pedig a mennyei templomban ér véget az engesztelés munkája, Isten és a mennyei angyalok, valamint a megváltott sereg színe előtt Jézus hasonlóképpen helyezi Isten népének bűneit Sátánra. Sátánnak minden bűnért, amelyre rávette az embert, felelnie kell. És miként a bűnbakot a főpap lakatlan vidékre küldte, Krisztus is száműzi Sátánt a puszta földre, a lakatlan és sivár pusztaságra.
A Jelenések könyvének írója megjövendöli Sátán száműzését, a föld káosszá és kietlenné válását, és azt, hogy ez az állapot ezer esztendeig fog tartani. Az Úr második eljövetelének és a gonoszok elpusztulásának ábrázolása után a próféta így folytatja: "Láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. És megkötözé a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, és veté őt a mélységbe, és bezárá azt, és bepecsételé őfelette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre" (Jel 20:1-3).
Hogy a "mélység" kifejezés a kusza és sötét földet jelenti, az nyilvánvaló más bibliai igékből. A föld "kezdetben" való állapotáról a Biblia azt mondja, hogy "kietlen és puszta ... és Betétség vala a mélység színén" (lMóz 1:2). A próféciából kitűnik, hogy ilyenné is alakul vissza, legalábbis részben. Jeremiás kijelenti: "Nézek
a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek. Nézek, és ímé a bő termőföld pusztává lőn; és minden városa összeomlott" (Jer 4:23-26).
A kietlen föld lesz ezer esztendeig Sátánnak és gonosz angyalainak az otthona. A földhöz láncolt Sátánnak nem lesz lehetősége arra, hogy más világokat is felkeressen, és arra sem, hogy kísértse és megzavarja azokat, akik soha nem buktak el. Ilyen értelemben lesz megkötözve. Nem lesz a földön senki, aki felett hatalmát gyakorolhatná. Meg lesz fosztva a csalás és a rontás lehetőségétől, ami hosszú századokon át egyedüli öröme volt.
Ésaiás próféta, előre látva Sátán pusztulását, így kiált: "Miként estél alá az égből fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!... Ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet... Hasonló leszek a Magasságoshoz. Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe! Akik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, aki királyságokat rendített meg? Aki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza! " (Ésa 14:12-17).
Sátán a hatezer éves lázadásával a "föld ama háborgatója" lett. "A föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza. " Hatezer éven át börtönébe zárta Isten népét, és örökre fogságában is tartotta volna. De Krisztus letörte a bilincseket, és szabadon bocsátotta a foglyokat.
Isten még a gonoszokat is elzárja az ördög hatalmától. Sátán egyedül marad itt gonosz angyalaival, hogy meglássa a bűn átkos következményét. "A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, ki-ki az ő sírjában. l e pedig messze vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally... Nem egyesülsz velük a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet" (Ésa 14:18-20).
Sátán ezer évig mérhetetlen szenvedések között fog ide-oda kóborolni a kihalt földön, és nézi Isten törvénye elleni lázadásának következményeit. Bukása óta a szüntelen tevékenység száműzte életéből az elmélkedést. De amikor hatalmától meg lesz fosztva,
gondolkozhat azon, mit csinált a mennyei kormányzat elleni lázadása óta. Félhet és retteghet az ijesztő jövőtől, amikor minden gonoszságáért szenvednie, és az általa okozott bűnökért bűnhődnie kell.
Isten népének Sátán fogsága örömet és boldogságot hoz. Így szól a próféta: "Majd ama napon, amelyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól, és ama kemény szolgálattól, amellyel szolgálnod kellett, e gúnydalt mondod Babilon királya felett (aki itt Sátánt ábrázolja), és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak...! Eltörte az Úr a gonoszok pálcáját, az uralkodónak vesszejét. Aki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatatlanul" (Ésa 14:3--6).
Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet fogja követni. "Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait" (lKor 4:5). Dániel kijelenti, hogy amikor "eljöve az Öregkorú", "ítélet adaték a magasságos egek szemeinek" (Dán 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja a Jelenések könyvében: "Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel. " "Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig" (Jel 20:4.6). Erről mondta Pál, hogy "a szentek a világot ítélik meg" (lKor 6:2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a gonoszok büntetését a cselekedeteik szerint; és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe.
Krisztus és népe Sátánt és angyalait is megítéli. Pál ezt mondja: "Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni?" (lKor 6:3). Júdás pedig kijelenti, hogy "az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta" (Jud 6).
A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor
a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy "a megírott ítélet"-et végrehajtsák rajtuk. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: "A többi halottak ...meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő" (Jel 20:5). Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: "Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak" (Ésa 24:22).
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel! ► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével! nagysiker.hupont.hu 2. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK ► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés napkollektorar.hupont.hu 3. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI ► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI! novaograja.hupont.hu 4. Szállás! Nyaralás apartmanban Balatonbogláron a VIRÁGOS NYARALÓHÁZ-ban ► Üdüljön a Balaton déli partján Balatonbogláron! Töltse szabadságát kellemes családias környezetben családi házunk 2 külön bejáratú apartmanjában. A Balaton parttól 200 méterre található. nyaralas-balaton.hupont.hu 5. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában ► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513 no-caffeevendeghaz.hupont.hu ► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor. napkollektorhazilag.hupont.hu 7. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR ► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés. napkollektorarak.hupont.hu 8. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ ► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA! novaograda.hupont.hu 9. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció ► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni. narconon.hupont.hu 10. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666 ► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666. agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 3. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 4. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 5. Sóder árak, sóder szállítás Budapest ► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder! soderarak.hupont.hu 6. 春藥網 ► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/) sexgfvd.hupont.hu 7. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142 ► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok. darazsirtasa.hupont.hu ► Ételek, édes sütemények, sós sütik. mindmegeszem.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu 10. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu 11. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu 12. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság ► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés. palotasbt.hupont.hu 13. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 14. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz! fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu 15. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről) ► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu 16. Égi Vándor ► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998. egivandor.hupont.hu 17. ERRŐL- ARRÓL- ŐSZINTÉN & EZ + AZ ► Ez egy sok mindenről szóló Honlap. Olvashatsz szépről, jóról, rosszról, vidámságról, érdekességekről, stb. errol-arrol-beszelni.hupont.hu 18. Varga Géza: A székely rovásírás ► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata szekely-rovasiras.hupont.hu 19. Gasztronómia ► Ételek,ahogy én készítem. szalaydenes.hupont.hu 20. Életképek ► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el. krisztina.hupont.hu 21. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29. ► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT. sat.hupont.hu 22. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥ ► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával! glittersoldal.hupont.hu 23. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig! opelhez-alkatreszek.hupont.hu 24. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző ► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta. botijank.hupont.hu 25. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő ► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik. seravilla.hupont.hu 26. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA ► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/ zsuzsamamaketto.hupont.hu 27. Sylverro teltkarcsú divat webáruház ► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467 teltkarcsudivat.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS lomtalanitasok.hupont.hu 29. bia-jonas-brothers.hupont.hu ► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből bia-jonas-brothers.hupont.hu 30. Immobilizeres autókulcsok másolása, Zeg-Zug Bt. Siklós ► - Immobilizeres kulcsmásolás-Autó-motor kulcs PÉCS környékén KISZÁLLÁSSAL IS. zegzugbt.hupont.hu ► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310 melikozmetika.hupont.hu 32. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók! ► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés! kutyakikepzesotthon.hupont.hu 33. BABAGYŰJTEMÉNY ► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection babagyujtemeny.hupont.hu 34. Milliomos képző ► A weboldalon hasznos információkat,tanácsokat,tippeket és legfőképp ötleteket találhatnak arról,hogy is lehet sok sok pénzünk,vagyis hogy lehetünk milliomosok! milliomoskepzo.hupont.hu 35. Emberi értékek ► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen" emberi.hupont.hu 36. idézєтєк.: )* ► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (; fancsidezetek.hupont.hu 37. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők. ► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám! vajdamariann.hupont.hu 38. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala! ► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770 spanyolinvest.hupont.hu 39. Sya! ► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!! betueseb.hupont.hu 40. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul ► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek. albaniakirandulasok.hupont.hu ► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145 villanyszakik.hupont.hu 42. Úton Krisztussal ► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni. irgalom.hupont.hu 43. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XII., avagy "Úton a Biztos Pont felé" ► Kedves Olvasó! Íme, egy újabb kötet, ami szintén elkészült abban a formátumban, ahogy azt szerettem volna. Sokáig azt gondoltam, ez lesz az utolsó írások gyűjteménye. Tévedtem... mert ez bizony velem is megesik. (Mondhatjuk, nem is olyan ritkán...) solverus-versek-xii.hupont.hu ► Miley Cyrus dalszövegek mileydalszovegek.hupont.hu 45. http://cegledikeptelensegek@blog.com ► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás. cegledikeptelensegek.hupont.hu 46. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon... ► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron..... absjeladokmindenautohoz.hupont.hu 47. Népi orvoslás gyógynövényekkel ► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket. nepi-gyogymodok.hupont.hu 48. Szerelem diadalával foglalkozó oldal ► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi maite-perroni-szandi.hupont.hu 49. ♥ ► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg.. jokisversek.hupont.hu 50. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai! ► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők kutyaimadoklapja.hupont.hu 51. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77 ► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880 gyartoibutorbolt.hupont.hu 52. KREATÍV AJÁNDÉK - Szobadekor, Mesefal, Grafika ► Ha unod a boltok sokaságát járni, de mégis egy egyedi, személyre szabott ajándékkal szeretnéd meglepni szeretteidet akkor írj vagy hívj! Ezen kívül óvodák, iskolák és irodák stressz mentesítése dekorációs falfestéssel :) szalanczij@gmail.com kreativrajzajandek.hupont.hu 53. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás 06209884170 ► Amennyiben Önnek is fontos az egészség , valamint a tisztaság, tegye meg légtechnikával az első lépést a mindig friss levegőért otthonában. Élhetőbb környezetben töltheti napjait , ha minőségi elszívót szereltet profi szakemberekkel . szagelszivo.hupont.hu 54. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről.. ► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno- thenewgeneration.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ lomtalanit.hupont.hu 56. Kérdések minden témában!:) ► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:) kerdesekmindentemaban.hupont.hu 57. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888! ► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés! ablakamigo.hupont.hu 58. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő ► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést! strasszergalambok.hupont.hu 59. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. meheszet-viragporfotok.hupont.hu 60. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99 ► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés. budapestiuveges.hupont.hu 61. Jonas Brothers ► Itt mindent megtudhatsz a Jonasról amit akarsz! jbjonas.hupont.hu 62. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170 ► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül! elszivo.hupont.hu 63. C S I L L A G K R I S T Á L Y ► Útkereső - nem emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal csillagkristaly.hupont.hu 64. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170 ► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz wernig.hupont.hu 65. Gyöngyhimnusz ► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok gyongymosoly.hupont.hu 66. Gombanauta ► Miniatűr figurafotózás a természetben... Legtöbbször gombákkal... illetve tessék csak figyelni a képeket! gombanauta.hupont.hu 67. SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS ► M5 Szélvédő Klinika & Professzionális Kárpittisztító Hálózat Gyorssegély autójának: Szeged | M5 Mobil Szerviz kolcsonzokecskemet.hupont.hu 68. Kaméleon ► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást! kameleon.hupont.hu 69. www.plaboydesting.hupont.hu ► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D plaboydesting.hupont.hu 70. MileyBotrányokÉsMégSokMásJóDologNézdMegMost! ► Sok minden jó MileyCyrusról...:)meg még rengeteg más dolog de ha egyszer elolvasod az oldim akkor is gyere vissza mer naprol napra bővülök;).OlvasElMindent:)! mileybotranyok.hupont.hu 71. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK. ► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK. centrumgumiszervizkormend.hupont.hu 72. Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán ► Az Aranykorral elindult a lehetőség, hogy az isteni tiszta jót megtapasztaljuk. Lelki napsütéses áldást! ujaranykor kukacgmail.com ujaranykor.hupont.hu ► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben. humanterapia.hupont.hu 74. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén ► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300! termofoldszallitasa.hupont.hu ► Sada madárpókos oldala poecilotheria.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!