A két "tanú" jövendölése

  "A mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenük, és legyőzi őket és megöli őket. " Azok az erők, amelyek Franciaországban a forradalom alatt hatalomra jutottak, olyan harcot indítottak Isten és szent Igéje ellen, amilyet a világ addig még nem látott. Isten imádatát a nemzetgyűlés megtiltotta. A Bibliákat összeszedték, és a gúny minden lehetséges kifejezése közepette nyilvánosan elégették. Isten törvényét a sárba taposták. A bibliai szertatásokat eltörölték. A heti nyugalomnapot megszüntették, és helyette minden tizedik napon Istent káromolva tivornyáztak. Tilos volt keresztelni és úrvacsorát osztani. A temetőkön jól láthatóan kiplakátozták, hogy a halál örökké tartó alvás. 
  Isten félelméről azt mondták, hogy olyan messze van a bölcsesség kezdetétől, hogy az már a butaság kezdete. Minden vallásos szertartást betiltottak. 
  "És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtuk, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait. " A hitetlen Franciaország elnémította Isten két tanúbizonyságának feddő hangját. Az igazság beszéde holtan hevert az utcákon, és azok, akik gyűlölték Isten törvényének korlátozásait és előírásait, ujjongtak. Emberek nyíltan megtagadták a menny Királyát. Az egykori bűnösökhöz hasonlóan kiáltották: "Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?" (Zsolt 73:11). 
   
  Róma politikája teremtette meg azokat az állapotokat, amelyek siettették Franciaország katasztrófáját. Írók, a forradalom eseményeire utalva mondták, hogy ezekkel a szertelenségekkel a királyságot és az egyházat kell megterhelni' Hogy igazán méltányosak legyünk, valójában az egyházat kell megterhelni. A katolicizmus ellenszenvessé tette a reformációt az uralkodók előtt. A trón ellenségének, viszálykeltő tényezőnek tüntette fel, amely végzetesen befolyásolja a nemzet békéjét és harmóniáját. Róma szelleme irányította azt a kegyetlenkedést és sanyargatást, amelyet a király indított el. 
  A Bibliával együtt járt a szabadság szelleme. Ahol az evangéliumot befogadták, ott az emberek felébredtek. Kezdték lerázni azokat a béklyókat, amelyek a tudatlanság, a bűn és a babona rabszolgaságában tartották őket. Emberként kezdtek gondolkozni és cselekedni. Az uralkodók látták ezt, és féltették önkényuralmukat. 
  Róma sietett felszítani féltékenységüket és aggodalmukat. A pápa 1525-ben ezt mondta Franciaország régensének: "Ez a téboly (a protestantizmus) nemcsak a vallást fogja összezavarni és megsemmisíteni, hanem az egész nemességet, minden méltóságot, törvényt, rendelkezést és rangot. "g Néhány évvel később a pápai nuncius így figyelmeztette a királyt: " Vigyázzon felséged, nehogy megtévesszék! A protestánsok fel fogják forgatni a polgári rendet, csakúgy, mint a vallásit... A trón éppoly veszélyben van, mint az oltár... Az új vallás bevezetése szükségszerűen új kormányzat bevezetésével is jár." És a teológusok megpróbálták befolyásolni az emberek előítéletét, amikor kijelentették, hogy a protestáns tanítás 
   
  "újszerű és ostoba dolgokra csábítja az embereket; megfosztja a királyt alattvalóinak odaadó ragaszkodásától, és feldúlja mind az egyházat, mind az államot". Így sikerült Rómának Franciaországot a reformáció ellen csatasorba állítani. "A királyság fennmaradása, a nemesség megvédése és a törvények fenntartása volt az, amiért az üldözés kardját Franciaországban először kihúzták hüvelyéből. " 
  Az ország urai nem is sejtették, hogy milyen végzetes következményei lesznek ennek a politikának. A Biblia tanításai plántálták volna az emberek gondolatvilágába és szívébe a jogosságot, a mértékletességet, az igazságot, a méltányosságot és a jóindulatot, amelyek a nemzet jólétének sarokpillérei. "Az igazság felmagasztalja a nemzetet. " Ezáltal "erősíttetik meg a királyi szék" (Péld 14:34; 16:12). "Lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké" (Ésa 32:17). Aki engedelmeskedik Isten törvényének, az igazán tiszteli és betölti hazájának törvényeit is. Aki féli Istent, az tiszteletben tartja a hatalmát igazságosan és jogszerűen gyakorló királyt is. Franciaország betiltotta a Bibliát, és kiátkozta követőit. Elvhű és becsületes, jó eszű, jó erkölcsű emberek, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy megvallják meggyőződésüket és hitüket; hogy szenvedjenek az igazságért, gályarabként gürcöltek, elpusztultak a máglyán, vagy a börtöncellákban. És ez századokon át tartott így. Ezrek és ezrek menekültek el, hogy védelmet találjanak; és ez a reformáció megindulása után kétszázötven évig folyt. 
  "E hosszú időszak alatt alig volt olyan generáció Franciaországban, amely ne látta volna az evangélium követőit az üldözők őrült dühe elől menekülni. Az üldözöttek magukkal vitték tudásukat, iparukat és a rendet - ezekben rendszerint kiváltképp elöljártak -, hogy gazdagítsák azokat az országokat, amelyekben menedéket találtak. És amennyivel hozzájárultak más országok fellendüléséhez, annyival tették szegényebbé a sajátjukat. Ha mindaz, ami így kifolyt, Franciaországban marad, ha e háromszáz év alatt a száműzöttek szaktudásukkal saját hazájuk talaját művelik, ha e háromszáz év alatt ügyességükkel az ország iparát viszik előre, ha e háromszáz év alatt teremtő lángeszük és elemző képességük az 
   
  ország irodalmát gazdagítja és tudását fejleszti, ha bölcsességüket tanácskozásaik irányításában használták volna, ha bátorságuk a csatákban, jogi érzékük a törvényalkotásban, a Biblia vallása pedig a nép értelmének erősítésében és lelkiismeretének formálásában jelentkezett volna, milyen dicsőség övezné korunkban Franciaországot! Micsoda nagyszerű, virágzó és boldog országgá - a nemzetek példaképévé - válhatott volna! 
  De a vak és hajthatatlan fanatizmus elűzte földjéről az erkölcs minden tanítóját, a rend minden pártfogóját, a trón minden őszinte védelmezőjét. Azoknak, akik országukat a földön ,híressé és dicsőségessé' tették volna, ezt mondta: , válasszátok, amelyiket akarjátok: a máglyát vagy a száműzetést!'. Végül teljes lett az állam romlása: nem volt már elfojtható lelkiismeret, máglyára vonszolható vallás, száműzhető hazaszeretet. " 
  "A hugenották elmenekülésével Franciaországban általános lett a hanyatlás. Virágzó iparvárosok sorvadtak el, termékeny területek vadonná lettek. Szellemi tompultság és erkölcsi hanyatlás követte a szokatlanul nagy fejlődés időszakát. Párizs egyetlen hatalmas szegényházzá vált. A becslések szerint a forradalom kitörésekor kétszázezer szegény igényelt segélyt a királytól. Egyedül a jezsuiták fejlődtek a hanyatló országban, és félelmetesen zsarnokoskodtak a templomok és iskolák, a börtönök és gályák felett. " 
  Az evangélium megoldotta volna Franciaországban a politikai és társadalmi problémákat. De Róma uralma alatt a nép elfelejtette azokat az áldott tanításokat, amelyeket a Megváltó az önfeláldozásról és önzetlen szeretetről adott. Felhagytak a mások javára való önmegtagadás gyakorlásával. A gazdagokat senki sem dorgálta meg a szegények sanyargatásáért, a szolgasorban sínylődő és nyomorgó szegényeken pedig senki sem segített. A gazdagok és hatalmasok önzése egyre nyivánvalóbb és terhesebb lett. A kapzsi és tékozló nemesség századokon át kizsákmányolta a parasztokat. A gazdagok méltánytalanul bántak a szegényekkel, a szegények pedig gyűlölték a gazdagokat. 
  Számos tartományban csak a nemeseknek volt birtokuk, a dolgozó nép csak bérlő volt. Ki voltak szolgáltatva földesuruknak, és 
   
  kénytelenek voltak teljesíteni emberfeletti követeléseiket. Az egyház és az állam fenntartásának terhe a közép- és az alsóbb osztályokra nehezedett. A papság és a polgári hatóságok súlyosan megadóztatták őket. "A nemesség kedvtelésére tekintettel volt a legfelsőbb törvény; a gazdálkodók és parasztok pedig éhezhettek zsarnokaik felől... A nép ki volt szolgáltatva a földesúr kizárólagos érdekeinek. A mezőgazdasági munkások életét szakadatlan robot és változatlan nyomorúság jellemezte. Panaszaikat - ha egyáltalán mertek panaszkodni - semmibe vették. A bíróság a parasztokkal szemben mindig a nemeseknek adott igazat. Közismert volt, hogy a bírákat meg lehet vesztegetni. Az arisztokrácia legcsekélyebb szeszélye is törvény volt, mert a rendszer egyetemesen megromlott. Az adóknak, amelyeket egyrészt a világi mágnások, másrészt a papok csikartak ki a köznéptől, fele sem jutott el a királyi vagy egyházi kincstárba; a többi részét önző kicsapongásokra herdálták el. S azok az emberek, akik polgártársaikat ily módon koldusbotra juttatták, adómentességet élveztek, és a törvény vagy a szokásjog alapján minden állami kinevezés megillette őket. A kiváltságos osztály százötvenezer embert számlált, és kielégítésükért embermilliókat kárhoztattak reménytelen és megalázó életre. " 
  Az udvar belemerült a fényűzésbe és a tékozlásba. A nép és a hatalmasságok nem nagyon bíztak egymásban. Gyanú árnyékolta be a kormány minden intézkedését. Számítást és önzést sejtettek benne. Több mint fél évszázaddal a forradalom előtt a trónt XV. Lajos foglalta el, aki még abban a gonosz korban is kitűnt nemtörődömségével, léhaságával és érzékiségével. Az arisztokrácia romlott és kegyetlen, a nép pedig elszegényedett és tudatlan volt. Az államnak zavaros pénzügyei voltak, és a nép el volt keseredve. Nem kellett prófétai látás ahhoz a felismeréshez, hogy iszonyú zendülés áll a küszöbön. A tanácsadók figyelmeztetése ellenére a király szokásos válasza ez volt: "Próbáljátok meg a dolgokat addig működtetni, amíg valószínűség szerint tart az életem! Halálom után történhet bármi. a Hiábavaló volt a reform szükségességét hangoztatni. A király látta a gonoszságokat, de se bátorsága, se hatalma 
   
  nem volt ahhoz, hogy megfékezze. Franciaország végzetét nagyon valóságosan tükrözte a király nemtörődöm és önző kijelentése: "Utánam az özönvíz!" 
  Róma arra befolyásolta a királyokat és az uralkodó osztályokat - kihasználva féltékenységüket -, hogy a népet leigázottságban tartsák. Tudta jól, hogy az állam így meggyöngül. Ezzel az volt a célja, hogy mind a hatalmasságokat, mind a népet szolgaságban tartsa. Világosan látta, hogy az emberek rabszolgasorba döntéséhez a lelküket kell láncra verni; és a legbiztosabban úgy lehet megakadályozni a fogságból való menekülésüket, hogy a szabadságra alkalmatlanná teszi őket. Az erkölcsi lealacsonyodás ezerszer szörnyűbb volt, mint a Róma politikájával járó fizikai szenvedés. A Bibliától megfosztott, a szenteskedő, önző tanításokra szorítkozó nép tudatlanságba és babonába burkolózott, és erkölcstelenségbe süllyedt, olyannyira, hogy teljesen alkalmatlan volt az önkormányzatra. 
  De mindennek a kimenetele merőben más lett, mint amit Róma célul tűzött ki. Erőfeszítései nyomán a tömegek nem a dogmák vak kiszolgálói, hanem hitetlenek lettek. A katolicizmust - mint papi mesterkedést - megvetették. Nyomorúságos helyzetükért a papságot is felelősnek tartották. 
  Róma hamis színben tüntette fel Isten jellemét, és eltorzította kívánalmait. Az emberek elvetették mind a Bibliát, mind Szerzőjét. Róma azt kívánta, hogy az emberek vakon higgyenek dogmáiban. Azt színlelte, hogy a Szentírás szentesítette e dogmákat. Ennek következményeként Voltaire és társai Isten Szavát teljes egészében félredobták, és a hitetlenség mérgét mindenütt elhintették. Róma vassarkával széttaposta a népet. És most a megalázott tömegek a zsarnokságtól visszarettenve leráztak minden korlátot. Elkeseredve a megtévesztésen, amelynek oly sokáig hódoltak, a hamissággal együtt az igazságot is elvetették. 
  A forradalom kezdetén a király megengedte, hogy a nép képviselőinek száma meghaladja a nemesség és a papság képviselőinek együttes létszámát. A hatalom mérlege tehát a nép javára billent. A nép azonban nem volt felkészülve arra, hogy ezzel a hatalommal bölcsen és mértéktartóan éljen. Elhatározták, hogy az elszenvedett igazságtalanságok felszámolására újjászervezik a társadalmat. 
   
  A meggyalázott tömegek lelke tele volt régóta halmozódó keserű emlékekkel. Úgy döntöttek, hogy erőszakkal változtatnak a már elviselhetetlenné vált gyötrelmes helyzeten, és bosszút állnak azokon, akiket szenvedésük forrásának tartottak. Az elnyomottak tettekké formálták azt a leckét, amelyet a zsarnokság idején tanultak, és elnyomóik elnyomóivá lettek. 
  Ahol Franciaország a reformáció kezdetén a katolicizmus befolyására felállította az első máglyát, ott állította fel a forradalom az első nyaktilót. Pontosan azon a helyen, ahol a XVI. században a protestáns hit első mártírjait elégették, a XVIII. században ott hullt le a nyaktiló első áldozatainak feje. Franciaország elvetette az evangéliumot, amely gyógyulást hozott volna neki. 
  A király, a papság és a nemesség kénytelen volt elviselni egy felindult nép haragját. A nép bosszúszomját fokozta a király kivégzése. És azok, akik elrendelték megölését, nemsokára követték a vérpadon. Mindenkit ki akartak végezni, aki a forradalom ellenzésével gyanúsítható volt. A börtönök zsúfolásig megteltek. Egy ízben több mint kétszázezer embert tartottak fogva. Franciaország a szembenálló tömegek hatalmas csataterévé vált. És hogy még nagyobb legyen a nyomorúság, a nemzet hosszú és kétségbeejtő háborúba bonyolódott Európa nagyhatalmaival. "Az ország a csőd szélén állt. A csapatok hangoskodva követelték zsoldjuk ki nem fizetett hátralékát. A párizsiak éheztek, a tartományokat banditák tarolták le, és az anarchiában és féktelenségben majdnem megsemmisült a civilizáció. " 
  A nép túlságosan jól megtanulta a kegyetlenségnek és a kínzásnak azt a leckéjét, amelyet Róma oly nagy igyekezettel tanított. És eljött a megtorlás napja. Most azonban nem Jézus követőit vetették börtönbe és hurcolták máglyára. Őket már régen elpusztították vagy száműzték. A könyörtelen Róma most érezte azoknak a szörnyű hatalmát, akiket ő tanított meg a véres cselekedetekben gyönyörködni. "Az üldözés, amelyet Franciaország papsága oly hosszú időn át folytatott, most nagy súllyal ütött vissza. " 
  Minden úgy történt, ahogyan Sátán akarta. Az volt a célja a századok hosszú során át, hogy megtévessze az embereket. Következetesen 
   
  arra törekszik, hogy bajt, fájdalmat és szenvedést okozzon; Isten keze munkáját eltorzítsa és beszennyezze; a jóságos és szerető Isten tervét elrontsa. Majd mesterkedéseivel elvakítja az embert, és ráveszi arra, hogy azért, amit ő csinált, Istent hibáztassa, mintha a szenvedést a Teremtő akarta volna. Amikor pedig az ördögi lelkülettől eldurvult emberek megszabadulnak fogságából, túlzásokra és kegyetlenségre ösztönzi őket. 
  Amikor a tévelygés egyik megjelenési formája lelepleződik, Sátán csupán más álarc alá rejti azt, és a tömegek éppoly mohón fogadják el, mint azelőtt. Amikor az emberek felismerték Róma félrevezető szándékát, és Sátán nem tudta általa rávenni őket Isten törvényének áthágására, el akarta hitetni velük, hogy minden vallás csalás, a Biblia pedig mese. 
  " Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habja. " "Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek!" "Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől" (Ésa 48:18. 22; Péld 1:33). Csak az az ember lehet igazán szabad, aki megtartja Isten törvényét. 
  A hitetlenek és a hitszegők ellenzik és kifogásolják Isten törvényét; de befolyásuk világossá teszi, hogy az ember jóléte az Isten törvényének való engedelmesség függvénye. Aki nem akarja megtanulni a leckét Isten könyvéből, annak meg kell tanulnia a népek történelméből. 
  Amikor Sátán a katolikus egyház által letérítette az embereket az engedelmesség útjáról, munkáját olyan jól álcázta, hogy a következményként jelentkező erkölcsi bukás és szenvedés nem a törvényszegés következménynek látszott. Isten Lelke olyan mértékben ellensúlyozta Sátán befolyását, hogy szándékai nem valósulhattak meg teljesen. Az emberek nem vezették vissza az okból az okozatot, és nem ismerték fel szenvedéseik forrását. 
  A forradalom idején a Nemzeti Tanács hivatalosan érvénytelennek nyilvánította Isten törvényét. A forradalmat követő zavargások mindenki előtt leleplezték, hogy mi volt az az ok, amely kiváltotta ezt az okozatot. 
  Igaz az, amit bölcs Salamon mondott: "Bár meghosszabbítja életét a bűnös, aki százszor is vétkezik; mégis tudom én, hogy az istenfélőknek 
   
  lészen jól dolguk, akik az Ő orcáját félik; a hitetlennek pedig nem lesz jó dolga" (Péld 11:5; Préd 8:12-13). "Gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották. " "Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsukból megelégednek" (Péld 1:29.31). 
  Isten hűséges tanúbizonyságainak, akiket "a mélységből feljövő" istenkáromló hatalom megölt, nem kellett sokáig csendben maradniuk. "Három és fél nap múlva életnek lelke adaték Istentől őbeléjük, és lábaikra állának: és nagy félelem esék azokra, akik őket nézik vala" (Jel 11:11). 1793-ban a Francia Nemzetgyűlés elfogadta azokat a rendeleteket, amelyek eltörölték a keresztény vallást, és elvették a Bibliát. Ugyanez a testület három és fél évvel később elfogadta azt a határozatot, amely érvénytelenítette ezeket a rendeleteket, azaz engedélyezte a Szentírást. A világ megdöbbent azoknak a súlyos bűncselekményeknek a láttán, amelyek a szent kinyilatkoztatások elvetésének következményei voltak. Az emberek felismerték az Istenbe és Igéjébe - az erény és erkölcsösség alapjába - vetett hit szükségességét. Így szól az Úr: "Kit káromoltál és szidalmazál, és ki ellen emeltél szót, hogy oly magasra látsz? Izrael Szentje ellen!" (Ésa 37:23). "Azért imé, megismertetem velük ezúttal, megismertetem velük az én kezemet és hatalmamat, és megtudják, hogy az Úr az én nevem" (Jer 16:21). 
  A két tanúbizonyságról a próféta ezt is kijelenti: "És hallónak nagy szózatot az égből, amely ezt mondja vala nékik: Jöjjetek fel ide. És felmenének az égbe felhőben, és látók őket az ő ellenségeik" (Jel 11:12). Amióta Franciaország háborút indított Isten két tanúbizonysága ellen, azóta e tanúbizonyságok olyan megbecsülésben részesülnek, mint soha azelőtt. 1804-ben megalakult a Brit és Külföldi Bibliatársulat. Ezt hasonló szervezetek követték, számos európai fiókintézménnyel. 1816-ban létrejött az Amerikai Bibliatársulat. A Brit Bibliatársulat megalakulásáig a Biblia ötven nyelven jelent meg. Azóta sok száz nyelvre és nyelvjárásra lefordították. 
   
  Az 1792-es évet megelőző ötven év során a külmisszió nem sok figyelmet kapott. Nem alakultak új egyesületek, és csak kevés egyház tett erőfeszítéseket arra, hogy a kereszténységet pogány országokban terjessze. A XVIII. század vége felé azonban nagy változás történt. Sokan elégedetlenek lettek a racionalizmus következményeivel, és felismerték, hogy szükség van mennyei kinyilatkoztatásra és tapasztalatokon alapuló vallásra. Ettől kezdve a külmisszió rendkívüli fejlődésnek indult. 
  A nyomtatás tökéletesítése lendületet adott a Biblia terjesztésének. A különböző országok közötti érintkezési lehetőségek növekedése, az előítélet és a nemzeti elzárkózás emelte ősi válaszfalak leomlása és a római pápa világi hatalmának elvesztése utat nyitott Isten Igéje előtt. Néhány évig a Bibliát korlátozás nélkül árulták Róma utcáin, és most már eljutott a benépesült földgolyó minden részébe. Emberek milliói fogtak össze a Biblia elleni harcban, de annyira eredménytelenül, hogy ahol korábban száz volt, most tízezer, sőt százezer példány van Isten könyvéből. Az egyik korai reformátornak a keresztény egyházról mondott szavai szerint "a Biblia olyan üllő, amely már sok kalapácsot elkoptatott. " Így szól az Úr: "Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz" (Ésa 54:17). 
  "Istenünk beszéde mindörökre megmarad!" "Minden Ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből származottak" (Ésa 40:8; Zsolt 111:7-8). Ami emberi tekintélyen alapszik, meghiúsul; de ami Isten változhatatlan szavának sziklájára épül, örökké megáll. 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: 15 A két "tanú" jövendölése
ÉLETMENTÉS ÖRÖKRE! - © 2008 - 2026 - nagyotletek-kisembereknek.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat